Tudtam, hogy a Szaharán átkelni egy országúti motorkerékpárral nagyravágyó terv, de nem gondoltam volna, hogy valójában ilyen kemény.

A marokkói határon néhány francia azonnal elbátortalanított. A motoromat látva csak csóválták a fejüket: „Képes vagy  ezzel a pistének vágni?" Az 1130 köbcentis gép még mindig vadiújnak néz ki, és nincs felkészítve a bolygó egyik legkeményebb vidékére.

Irány a piste

„Oui" - válaszoltam, és kíváncsi voltam, hogy néz ki egy piste. Nemsokára már a Marokkó és Mauritánia közötti senki földjén találtam magam. Nos, ez egy piste. Hamarosan megtanulom, hogy ez a szó egyszerűen olyan felületet jelent, amin közlekedni lehet – a sima földúttól a kietlen vadonig.

A 135 lóerős motor kezd úgy viselkedni, mintha spicces lenne. Lassan haladok, a lábammal evezve, ahol mély a homok. Nemsokára a mauritániai Nouadhibou városába érkezem.

Mauritániai őrület

A város tisztára olyan, mint egy életre kelt posztapokaliptikus film. Az autóknak nincsenek lámpáik vagy ablakaik, a zömük úgy néz ki, mintha tucatszor felborult volna. A helyiek halott, zombiszerű tekintettel merednek rám. Az épületeket Mogadishu stílus jellemzi. Ebben az őrületben a motorom láthatatlanná vált. Az emberek ugyanis egy fikarcnyit sem törődnek velem. Úgy érzem, szamárháton nagyobb biztonságban lennék.

A menedéket egy európaiakkal teli, falakkal körülvett táborban találom. Holnap belevágok az utazás igazi céljába – a Szaharában fogok motorozni. Ám ehhez vezetőre lesz szükségem. Összeakadok két holland sráccal, akik Gambiába tartanak. A vezető az autójukban fog utazni, én pedig követhetem őket. Ami a vezetőket illeti, Mr. Abba bizonyosan annak néz ki: az 50-es éveiben járó, sötét bőrű arab, beduin öltözetben, fehér lepelben és fejkendőben. Nem zavarta, hogy egy motorost is a nyakukba vesznek, habár kínosan hosszan szemlélte a széles hátsó kereket.

Másnap kint voltunk a pistén. Az úton van valamiféle makadámburkolat, de a motorozás így is forró, poros, összpontosítást igénylő feladattá vált. 90 kilométer után az autó jobbra kanyarodik, le az útról és be a Szaharába. A szám egy pillanat alatt kiszárad.

A dolgok nehéz oldala

Az eszemmel tudom, hogy lazítanom kell, és csak abban az irányban kell tartanom az első kereket, amerre menni akarok, a hátsó követni fog. Tudom azt is, hogy fel kellene állnom. Tudom, hogy finoman kell tartanom a kormányt. Ehelyett leülök, és kifehéredett öklökkel kapaszkodok a kormányba. Nem igazán bízom magamban, és majdnem semennyire az országúti gumiabroncsokban. Mereven bámulom a hollandok autóját, és igyekszem követni őket. Fájdalmasan lassú a haladás. Néha csak fájdalmas.

Amikor már majdnem egy órája nem estem le, megnőtt az önbizalmam, és elkövettem azt a hibát, hogy megpróbáltam egy kanyart tenni a homokban. Máris a földön találom magam. A sivatagban aztán bőven van időm elmélkedni azon, hogy mennyire élvezem én ezt - nos hát, semennyire. Négy óra elteltével beiktatunk egy rendes pihenőt, és Mr. Abba főzött egy mentateát.

„Olyan látványt nyújtottál, mintha egy lassított jelenetet néztünk volna egy balesetről" - mondják nekem. De azért ez sem szegi kedvem. Mr. Abba egy hegyre mutat a távolban, és azt mondja, azon túl fogunk megszállni. Már nem érzem úgy, hogy ez a nap örökké fog tartani. 2 órával később elhagyjuk a hegyet, és egy kis beduin táborban töltjük az éjszakát.

A célvonal

Másnap reggel egy 130 kilométeres, homokon megtett nap első öt kilométerén belül elesek. Nincs más választásom, mint újból nyeregbe szállni, és folytatni az utat. A jutalmam egy életre szóló lecke: nem számít, mennyire tehetségtelen vagy, a kitartás gyakran hozhat némi eredményt.

Legutóbbi éjszakámat egy sátorban töltöttem a parton, az Atlanti-óceán csak néhány méterre morajlott tőlem. Az otthont nem számítva, ez a legjobb célállomás, amelyet valaha motoron elértem. Már nem félek attól, hogy meghalok a sivatagban, vagy elesek, és a csontjaimat töröm. Egy országúti abroncsokkal felszerelt motort vezettem a Szahara egy veszélyes részén. Nagy élmény volt.

További részletek a Járművezetők részben

Vezetés Vicki Butler-Hendersonnal

Vicki Butler-Henderson a TV egyik legismertebb autós műsorvezetője az Egyesült Királyság néhány legnépszerűbb műsorában dolgozott.

Álomutak

Hallgassa meg, milyen sok érzéssel beszélnek a szakértők kedvenc útjukról, és válassza ki saját útvonalát vagy úti célját