A Lysebotn útra nem könnyű eljutni. Norvégia azon részén található, amely olyan távol esik a járt utaktól, hogy csak 1984-ben nyitották meg.

Skandináv mitológia

Hallottunk pletykákat az út létezéséről, de a valóság az, hogy nagyon kevesen vezettek a 25,5 kilométeres úton, amely szerpentinként kígyózik a Norvégia délnyugati részét alkotó hegyeken és sziklákon át. Nemsokára meg tudjuk erősíteni, hogy igaz volt-e a szóbeszéd: a Lysebotn út tényleg olyan nagy kihívást jelent az autónak, mint ahogy mondják?

Ezért finoman gurulunk a sorompóhoz az Eurotunnel alagútnál, a sorban az első autóként a nap első átkeléséhez. A nap még alszik, de nekünk nincs időnk ilyen luxusra, ha időben el akarunk érni az észak-dániai Hirtshalsba, hogy este átkelhessünk a dél-norvégiai Kristiansandba.

Végül elérjük alaptáborunkat, a Høyfjellshotellt Fidjelandban, ahonnan már csak 5 kilométerre van a Lysebotn út.

A hotel elhelyezkedése tökéletes: vendégei jó időben a hegyi túrákat, síszezonban pedig a síelést gyakorolhatják. A mi célunk lényegesen kevesebb energiabefektetést igényel, ám nem kevésbé izgalmas: élvezni a vezetés izgalmát a világ egyik impozáns útvonalán.

Cikcakkos út szépséges természeti környezetben

Szélsőséges elszigeteltség

Egy sárga irányjelző tábla fényjelzőként hat azok számára, akik elzarándokolnak a világ ezen részére, Lysebotnba. Itt kezdődik az az út, amelyet azért építettek, hogy elvezessen a Tjodan erőműhöz. Egyúttal ez a Lysebotn faluba vezető út kezdete is. A falu lakói korábban csak hajón keresztül tudták megközelíteni a civilizációt a Lysefjord végén. A mi élményünk kezdete.

Az emelkedő, amely felvisz a csúcsra, finoman kezdődik: az út buja erdőségeken ível át, körülöttünk mindenhol az örökzöldek és a sárguló levelek kontrasztja vibrál a hűvös levegőben. Azonban a gumiabroncsok alatt dübörgő szarvasmarharács változást jelez. Az emelkedő szöge egyre meredekebbé válik, és a táj összezárul az ablakok körül, árnyékok táncolnak az autón, és sziklafalak tornyosulnak fölénk.

Micsoda hely egy tempós vezetéshez! A Lysebotn út próbára teszi az embert és a gépet, néhol beszűkül, majd fennsíkról fennsíkra emelkedni kezd. Oly messzire nyúlik, ameddig a szem ellát, az egyenes szakaszokat időnként lágy hurkok szakítják meg. Az utat sziklatömbök szegélyezik, amelyeket még a jégkorszak erői vonszoltak ide, úgy emelkednek ki ezüstös fénnyel a mohából és hangából, mint egy higanytól bugyogó, földönkívüli tájkép.

Ősszel egy kezünkön meg tudjuk számolni az itt látott autókat. Ennek ellenére mindig a kellő óvatossággal közelítjük meg a következő kanyart, úgy, hogy az autó láthatósága minél jobb legyen, majd a látótengelyt kinyitjuk, és a kanyarból kifelé már gyorsítunk.

Piros autó egy folyóparti úton

Megtörjük a csendet

A Lysebotn a legutolsó hajtűkanyarból kiszáguldva szolgál a soron következő meglepetéssel: a hegy lábába fúrt 1,1 kilométeres alagúttal, amely közben 180°-ban elkanyarodik. Odabent a motor és a kipufogó 3D-s hangélményt nyújt, de amint a szemünk és fülünk hozzászokik ehhez a furcsa, éjsötét robogáshoz, már fel is tűnik a napfény, és kiérünk a völgy aljára, Lysebotn álmos falucskájába.

Megállva a mólónál, és visszagondolva útvonalunkra, ez tényleg életünk utazása volt. A látvány, amit Lysebotn út kínál, egyszerűen pazar. Aki nem jön ide és merül el benne, az nem is tudja értékelni különleges szépségét.

További részletek a Járművezetők részben

Ördögi hajsza

A Targa Tazmán Utcai Rali egy pokolian izgalmas útvonal. Az úgynevezett „legizgalmasabb aszfaltozott rali" verseny keresztülhalad az Ausztrália keleti csücskénél elhelyezkedő szigeten.

Viharjelzés

Az Egyesült Királyság legcsapadékosabb vidékére utazunk, hogy felfedezzük Európa egyik legjobb útját.