Mohammed Al Athaba végzőstoborzási arcképe

„Először körülbelül a nyolcadik osztályban kezdtem érdeklődni a tudomány és a matematika iránt. Amikor középiskolás lettem, a fizika került az érdeklődésem középpontjába – lenyűgözött, amit az erőkről tanultunk, és az, hogy minden kölcsönhatásban áll mindennel. Ekkor jöttem rá, hogy igazán a mérnöki tudományokkal szeretnék foglalkozni.

2012-ben szereztem gépészmérnöki diplomát a katari Texas A&M Egyetemen. Tudtam, hogy a Shell végzősöknek szóló programja világhírű, jól felépített és hatékony, ezért a csatlakozás mellett döntöttem. És sikerült! 2012 szeptemberében álltam munkába integritással foglalkozó mérnökként. A mai napig ebben a munkakörben dolgozom.”

Az üzem nyomozói

„Tudták, hogy a Pearl GTL-létesítmény a világ legnagyobb olyan üzeme, amely a földgázt tisztábban égő üzemanyagokká alakítja át?”

A katari Pearl GTL-üzemben dolgozom. A létesítmény öt területre oszlik, kettőben műszaki felkészítő segít nekem elsajátítani a szükséges szakismereteket. Egyikük a légleválasztó egységben található. Lényegében ez az a hely, ahol levegőt szívunk be a légkörből, majd oxigént és nitrogént állítunk elő.

Az üzem nyomozóiként kell működnünk. Ha valami balul üt ki, nekünk kell rájönnünk: mi hibásodott meg? Hogyan romlott el? Ezután nyomozói szerepünket sebészi vagy orvosi minőségünkre cseréljük. Ekkor kezdjük kijavítani a valódi problémákat.

Közreműködés és közös tanulás

Az osztályomon az egyik barátom szintén a Shell végzősöknek szóló programjában dolgozik. Részt vettünk néhány hasonló oktatáson, ezért folyamatosan figyeljük egymást, mikor kap a másik új feladatokat vagy projekteket. Mindig ügyelünk arra, hogy együtt vegyünk részt a munka- és oktatási feladatokban. Ez az egyik dolog, amit igazán szeretek a Shellnél.

Ha két ember a munkáról beszélget, nem bánják, ha beleszólok, hogy megkérdezzem, akad-e nekem valamilyen teendő. Rendszerint örömmel segítenek feladatot találni a számomra, hiszen ezzel leveszek egy kis terhet az ő vállukról, én pedig esélyt kapok, hogy tanuljak valamit.

Jelenleg a roncsolás mentes vizsgálatról (Non-Destructive Testing, NDT) tanulok; ez a tesztelési mód anélkül vizsgálja a berendezéseket, hogy bármilyen hatással lenne rájuk, vagy leállítaná azokat. Szerencsére minden alkalommal, amikor egy csapat NDT-vizsgálatot végez, szólnak nekem, és megengedik, hogy végignézzem a folyamatot. Ez valóban segít a tanulásban. Nagyon nyitottak, és mindig elmagyarázzák az egyes lépéseket.

"Szinte minden nap új technológiákról tanulok, és új problémák megoldási módját sajátíthatom el."

Mohammed Al Athaba

Hatást elérni Katar érdekében

Rengeteg különféle csapattal dolgozom együtt, akik mind más-más nézőpontokból közelítik meg a problémákat. Ami nekem igazán tetszik, hogy a Shell és Katar jövőképe nagyon jól illeszkedik egymáshoz. Kettejük kapcsolata nem csupán a katariak, illetve a Shell katari szervezete számára előnyös, de a világ minden részéről származó bevándorlóknak is az.

"Úgy vélem, a Shellnél való munkavállalás egyik legjobb része az, ahogy a kultúrák és az emberek keverednek ebben a nemzetközi környezetben. Személy szerint én Katar, a jövő katari polgárai és a világ számos pontjáról származó kollégáim érdekében szeretnék hatást elérni."

Mohammed Al Athaba

Tudom, hogy Katarban akarok élni, de lehetőséget szeretnék arra is, hogy beutazzam a világot. Rövid távon be szeretném fejezni a Shell végzősöknek szóló programját, hogy teljes jogú integritási mérnökké váljak. Hosszú távon vezetői munkakörben képzelem el magam, ahol segíthetem a Shellt és Katar eljövendő vezetőit.”

További információk a Diákok és végzősök részben

A Shell végzősöknek szóló programja

Fedezze fel a Shell izgalmas és változatos világát. Nézze meg, mit csinálhat és hová mehet.

A Shellnél való munkavállalás előnyei

Fedezze fel a Shellnél való munkavállalás előnyeit, egyedülálló képzési programjainktól kezdve a végtelen lehetőségekig kapcsolatépítésre és együttműködésre.