shell-waberers-lng

A Shellnél más lehetséges helyszíneket is számításba vesznek, amelyekkel rövid időn belül bővíteni lehet az európai LNG hálózatot, biztosítva az LNG ellátást a fuvarozó partnereknek. A Waberer’s szerint az LNG hálózat bővülése lendületet adhat a cseppfolyós gázzal működő kamionok elterjedésének, amellyel jelentősen csökkenthető a közúti fuvarozásból származó károsanyag-kibocsátás és zajterhelés.

A közúti áruszállítás környezeti terhelésének csökkentése alapvető célkitűzés az iparágban, ennek elérésére pedig már elindult több olyan előremutató folyamat, amelynek célja, hogy fenntarthatóbbá tegye nagymennyiségű áru közúti mozgatását. A fuvarozó cégek egyre inkább az LNG-t választják a hagyományos dízel üzemanyaggal szemben, hiszen versenyképes megoldást jelenthet a teherautók számára. Ez az üzemanyag tisztább, mint a dízel, ha figyelembe vesszük a kén-dioxid, a nitrogén-oxid és szilárd részecske kibocsátást, és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentését is támogathatja. A Waberer’s szerint mindenképpen üdvözlendő a Shell törekvése, hogy kiterjesszék az LNG töltőállomások hálózatát, hiszen az LNG alkalmas, hogy gazdaságos és környezetkímélő megoldásokat biztosítson a nehéz tehergépkocsiknak a közlekedésben.

„Noha számos meghajtási forma létezik a piacon, ezek bevezetése sok esetben komoly nehézséget jelent a közúti fuvarozók számára, hiszen a motoroknak meg kell felelniük a hatótávval kapcsolatos elvárásoknak, továbbá megfelelően kiterjedt infrastruktúrát is igényelnek” – mondta Erdélyi Barna, a Waberer’s International Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese. „Ebből adódóan örömmel fogadtuk a Shell bejelentését, hiszen az LNG járművek költséghatékonyak, és kevésbé terhelik a környezetet. Az LNG kutak számának dinamikus növekedése segítheti ennek a meghajtási láncnak nagyszámban való bevetését, amelynek tesztelése napokon belül elindul vállalatunknál, és várhatóan 2019-től már LNG-meghajtású kamionokat is használhatunk majd Európa útjain.”

Veér Lajos, a Shell Hungary zRt. a Shell üzemanyagkártyák értékesítési vezetője szerint a Shell azért fektet a nehéz tehergépkocsik közlekedésébe, így az LNG-be, mivel szeretne olyan költséghatékony és tisztábban égő üzemanyagokat biztosítani ügyfeleinek, amelyek megfelelnek a kibocsátási szabályozásoknak anélkül, hogy utókezelő rendszert kelljen használni mint a dízel motorok esetében. A Shell elkötelezett egy európai LNG kúthálózat kiépítésén, amihez hamarosan – a már üzemelő holland LNG kúthálózat után - az első német töltőpont is csatlakozik még idén.

Ajánlott tartalom

A Shell V-power Utazásról Utazásra Segít Megújítani Motorja Teljesítményét!¹

A Shellnél olyan egyedi üzemanyag-formulákat fejlesztünk, amelyek a vezetés élményét jobbá, vásárlóinkat pedig magabiztosabbá teszik az utakon. Ismerje meg a továbbfejlesztett Shell V-Power üzemanyagokat, melyek akár 100%-ban megtisztítják a kulcsfontosságú motoralkatrészeket a teljesítménycsökkentő lerakódásoktól.1

Shell normál üzemanyagok

Bármerre is visz az útja, válassza a Shell üzemanyagát!