Csendes-óceáni autópálya

Az elképzelésünk nagyon egyszerű: autózunk egyet a világ egyik legjobb útján az év leghosszabb napján. Kíváncsi lenne a pontos útvonalra és az indulási/érkezési időkre? Ennél jobb válasz szerintem nincs: kaliforniai 1-es út, június 21.

Menekülés a városból

Lévén az év leghosszabb napja, korán kezdődik. Tényleg korán. De én még a napnál is korábban kelek. A napkelte hivatalos ideje 5.47, de ekkorra már fent vagyok, és lázasan keresem a kijáratot a szállodai mélygarázs bugyraiból. A terv most az, hogy a lehető leggyorsabban kijutunk a városból, mielőtt a város többi része is felébredne.

Úti célunk, Big Sur, 236 kilométerre van, és a nyugati part egyik legdrámaibb tájának ad otthont. Az 1-es út egy szakasza is itt található, amelyet a festői amerikai nemzeti mellékutak (American National Scenic Byway) egyikének minősítettek. Ezt a titulust - szarkasztikusan megfogalmazva - azok az utak kapják, amelyek önmagukba vezetnek.

A hullámokon lovagolva

Half Moon Bay felé tartunk, jobbra tőlünk a hullámok, felettünk a kék ég és előttünk az út - sok kilométernyire előre egy lélek sincs rajta. Elhagyjuk San Josét, nemsokára elhúzunk a Pigeon Point világítótorony mellett: 35 méteres magasságával ez az Egyesült Államok egyik legnagyobb ilyen épülete. Következő tervezett megállónk Pebble Beachben, Carmelben van, Montereytől kissé délre, ahol az éves Concours D’Elegance autókiállítást rendezik, és ahol egy régi versenypálya még mindig megbújik valahol az erdőben.

Az utolsó pihenőt is beleszámolva - plusz számos alkalmat, amikor megálltunk fényképeket készíteni - még mindig csak egy óra múlt, amikor megállunk Moneteryben, hogy megcsodáljuk Pebble Beach látképét a földnyelven keresztül. Big Surig kevesebb mint 50 kilométer van hátra, de még 7 értékes napfényes óra vár ránk, mert a nap csak 8.35-kor vonul nyugovóra. Az idő egyszerűen tökéletes, és tudom, hogy van az 1-es útnak egy fantasztikus szakasza Big Surtól délre, amelyen őrült jó lenne vezetni.

Édes tengeri levegő

Alig gondolom végig, az autógumik máris csikorogva lódulnak neki a keskeny aszfaltsávnak, amely a parti sziklafal peremén fut. Ez valószínűleg egyike a nagy autópálya legdrámaibb szakaszainak, az autó pedig kényelmesen kanyarog a hegygerincről hegygerincre vezető úton.

Ám amikor már éppen belerázódtam az út ritmusába, Big Sur jelenik meg a távolban, és rádöbbenek, hogy lassan ideje visszafordulni. A Rocky Creek híd 1932 óta áll itt, hát én is megállok. Kiszállok az autóból, hogy egy utolsót szippantsak a tengeri levegőből.

Tényleg ideje lenne visszafordulni – de az vesse rám az első követ, aki ezen az úton és ezen a napon nem időzne el még egy kicsit.