Jump menu


Secondary Navigation | back to top

Main content |  back to top

Reggel 4-kor, amikor a város még alszik, autós újságírónk, Angus Frazer útnak indul, hogy megtapasztalhassa az Egyesült Királyság fővárosának hajnali fényeit.

Reggel 4-kor, amikor a város még alszik, autós újságírónk, Angus Frazer útnak indul, hogy megtapasztalhassa az Egyesült Királyság fővárosának hajnali fényeit.

Délről közelítem meg Londont, átkelek a Temzén a Westminster hídnál, ahol a Parlament felé veszem az irányt. Fölöttem két sárga lemez látható a még sötét égen. Bal oldalamon a hold, jobb odlalamon a Big Ben számlapja csillog.

Cirkusz a városban

Tíz perc múlva négy, hat óra múlva mozgásba lendül a London Eye, és nyomban megtelik turistákkal. Meg akarom nézni a város különleges, hajnali arcát, üres utcákon akarok suhanni, hogy ezzel is bizonyítsam, nem kell a Nürburgring kapujában vagy a Stelvio hágó lábánál élni, ahhoz, hogy élvezhessük az autózást.

Tíz perccel később már dugóban ülök a Picadilly Circus-nél. A Big Ben már jelzi, hogy vasárnap reggel van, de a többségnek még nem ért véget a szombat éjszaka. Az utak annyira tele vannak, mintha hétfő reggel lenne. Amikor végre egy rés akad a forgalomban, gyorsan csendesebb utak felé veszem az irányt - a Trafalgar Square-rel a hátam mögött már bőven akad ilyen.

Jó újra mozgásba lendülni, érezni a gumikat, ahogy végiggördülnek a parton, amikor áthaladok a Temple jogi negyedén. Igazi öröm végigsuhanni ezeken a nagyszerű utcákon a forgalmi dugó fenyegető veszélye nélkül.

West End Show

Akadály nélkül haladok a Fleet streeten, majd a Blackfriars hídon át a Temze fölött. A London hídtól délre keresztülvágok a Borough piac hátsó utcáin, de továbbra sem találkozom senkivel. A London Dungeonnál nincs más lehetőségem, mint követni az utat a hosszú, sötét alagútba, mielőtt a West End felé venném az irányt.

A régi nyugat-indiai dokknál, a Kutyák szigeténél kinézek az elnyúló Kanári rakpartra. Nem sokkal később újra nyugat felé kanyarodom, a régi városrész felé, miközben azon aggódom, hogy a hatalmas épületek között lemaradok a napfelkeltéről . Leparkolok a Waterloo hídnál, végignézem ahogy a nap lassan feltűnik, és megcsillan a Temze szürke vizén.

Itt az ideje, hogy újra szerencsét próbáljak a Picadilly Circus-nél. Amikor a Westminster hídon áthaladok, a Big Ben óramutatói már fél hatot mutatnak, és csak én, Churchill szobra és egy fura kinézetű rendőrautó járőrözik a Parlament körül. Felmegyek a Trafalgar Square-ig, innen végre megpillanthatom a Picadilly Circus neonfényeit.

Egyedül a városban

A forgalom, ami megzavarta a reggeli utamat, azóta eltűnt. Hihetetlen, de a Picadilly Circus teljesen kihalt. Lassan elmosolyodom. London utcái az enyémek. Jobb nem is késlekedni. Ki tudja, meddig tart ez a békés üresség?

Átmegyek a Picadilly-n, aztán elérem a masszív körforgalmat a Hyde Park Cornernél. Innen a hosszabb utat választom  a Marble Arch körül, a Park Lane felé. A másik oldalon, kétsávos úton jövök vissza a Hyde Park Cornerhez - itt a Constitution Hill kijáratot választom. Az út még mindig teljesen elhagyatott, az élmény pedig egyre szürreálisabbá válik, ahogy elhagyom a Buckingham Palotát.

A következő néhány órában elveszek a kis utcák forgatagában, nem tudva, de nem is törődve azzal, hogy merre lyukadok ki. Egy órán belül ezek az utcák annyira tele lesznek, hogy mozdulni sem lehet majd rajtuk.

Nem sokkal később a reggeli út frissessége tovaszáll. Az utak már nem az enyémek, meg kell osztoznom rajtuk. De aztán eszembe jut, hogy habár minden út Londonba vezet, rengeteg út vezet innen kifelé is. És rengeteg remek út található nem messze a várostól, elérhető távolságra.

Eszközök oldal