A Shell Eco-marathon Europe

A Shell Eco-marathon Europe minden évben egyedülálló kihívás elé állítja a diákokat világszerte: olyan járművet kell építeniük, amely a lehető leghosszabb távot tudja megtenni egy liter üzemanyag, vagy 1 kilowattórának megfelelő energia segítségével.

A verseny célja, hogy inspirálja a fiatal diákokat, akik a STEM területén tanulnak, hogy a saját tudásukat, erőforrásaikat, kreativitásukat használva innovatív megoldásokkal kísérletezzenek, az energiahatékonyság határait feszegetve megtervezzék és megépítsék saját járművüket, ezzel is hozzájárulva a jövő mobilitásához.

A csapatok két kategóriában tervezhetik meg járművüket: prototípus vagy városi koncepció előírásai szerint. A két kategórián belül belsőégésű motorral működő, elektromos vagy hidrogén meghajtású járművet építhetnek.

A verseny története

A verseny 1939-ig nyúlik vissza, amikor a Shell olajtársaság munkatársai barátságos kihívást hirdettek meg, hogy ki tud a legtávolabb utazni ugyanannyi üzemanyaggal. 1985-ben az első Shell Eco-marathont Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán rendezték meg 25 csapat részvételével.

Később a szintén francia Nogaroban, majd a németországi Lausitzban, 2012-től 2015-ig pedig Rotterdamban tartották a versenyt. 2016-2018 között Londonban, a gyönyörű Queen Elizabeth Olimpiai Park körül zajlott a megmérettetés, a Make the Future négynapos fesztivál során. 2019-ben szintén Londonban, a Mercedes-Benz World-ben rendezik meg a versenyt.

2007 áprilisában debütált a Shell Eco-marathon Americas Detroitban, és 2010-ben mutatták be a Shell Eco-marathont Ázsiában, Malajziában.

A magyar csapatok

Magyarországról már 2008 óta vesznek részt a megmérettetésen magyar diákcsapatok az általuk tervezett és épített járművekkel. Legjelentősebb eredménynek tekinthető a Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának 2. helyezése 2012-ben, a győri SZEnergy csapat 2. helyezése 2012-ben a napelemes autójukkal, és 3. helyezése 2015-ben és 2016-ban a már elektromos hajtású járművükkel, valamint a kecskeméti Kandó Kálmán szakközépiskolás csapat design díja 2014-ben.

További információért a Shell Eco-marathon Europe-ról kérem kattintson ide.

STECO Team

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói a Zeus-ra keresztelt elektromos, prototípus járművekkel először 2015-ben vettek részt a versenyen. 2017-ben Franciaországba utaztak a Le Mans-i megmérettetésre, ahol a sikeres szereplésükkel kvalifikálták magukat a 2019-es Shell Eco-marathon versenyre.

SZEnergy Team

A győri Széchenyi Egyetem csapata már számtalanszor bizonyított elektromos, városi koncepció autójával. A 2015-ös versenyről, Rotterdamból, bronzéremmel tértek vissza. A londoni versenyre jelentősen továbbfejlesztették SZElectricity járművüket, teljesen újratervezték a hajtást és az elektromos rendszert, hogy az új pályán még több kilométert tegyenek meg. 2019-ben pedig egy vadonatúj elektromos járművet építettek a versenyre, amely már önvezető funkciókkal is rendelkezik.

Kandó Electric

A kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola Kandó Electric csapata nem csak az egyetlen középiskolás, hanem az egyik legtapasztaltabb induló is a magyar diákok közül, hiszen már közel egy évtizede vesznek részt az energiahatékonysági kihíváson. Az elektromos K-Car autójukkal a prototípus kategóriában versenyeznek.

A magyar csapatok 2019-es eredményei
Csapat neve Intézmény Járműkategória Üzemanyag Távolság (km)  Helyezés
SZEnergy Team Széchenyi István Egyetem Városi koncepció elektromos 165 6.
Kandó Electric Kandó Kálmán Szakközépiskola Prototípus elektromos 364 20.
STECO Szegedi Tudományegyetem Prototípus elektromos 214 27.

További Információk A Shellről Részben

Peter Cerny Alapítvány a beteg koraszülöttek gyógyításáért

A Shell a kezdetek óta számos különböző formában támogatta a Peter Cerny Alapítvány működését.

Clubsmart pontjaival ön is támogathat alapítványokat

Ismerje meg alapítványi partnereinket, és adományozza pontjait jótékony célra!