Az alapítvány elkötelezett munkáját vállalatunk egészen a kezdetek óta támogatja, és ezt az együttműködést két éve teljesen új alapokra helyeztük. Amellett, hogy biztosítjuk az üzemanyagot a mentőautókba, amelyek évente közel 200 ezer kilométert tesznek meg a koraszülöttekkel, az elmúlt két évben szervezett kampánnyal – melynek során minden liter Shell V-Power üzemanyag után 3, Shell FuelSave után pedig 1 forintot adományoztunk az Alapítványnak - a vásárlóinkat is sikerült bevonni e nemes kezdeményezésbe. Ráadásul ClubSmart tagjaink állandó lehetőségként pontjaikkal is támogathatják az Alapítvány munkáját.

A tavalyi évben egy régóta vágyott légzéstámogató eszköz megvásárlásához tudtunk hozzájárulni, a mostani segítő akció során pedig a – közös összefogás eredményeként - összegyűlt összeget egy új mentőautó megvásárlására fordította az alapítvány.

Peter Cerny Foundation Ambulance front view

Az új, Németországban kialakított neonatológiai rohamkocsival már október folyamán találkozhatunk Budapest utcáin. Megkülönböztethetőségét segíti, hogy a gépjármű külsején a mentőautókra jellemző sárga alapszín mellett a babákra utaló rózsaszín és kék színárnyalatok fognak dominálni.

Belül pedig minden szükséges eszköz megtalálható, ami az újszülött intenzív osztályon is: speciális koraszülött lélegeztető gép, monitorok - minden a koraszülött babák igényeire szabva.

Köszönjük, hogy Ön is részt vett segítő akciónkban, ezzel támogatva a koraszülöttmentést!

Kit displayed inside Peter Cerny Foundation Ambulance

Tudta?....

Érdekességek a Peter Cerny Alapítványról és a koraszülöttmentés területéről

  • A Peter Cerny Alapítvány 1989 óta működik, és 78.000 koraszülött mentésében és szállításában segédkezett.
  • Szülőszobai vagy más helyszínen történő újraélesztést mintegy 1.400 alkalommal végeztek az alapítvány szakemberei az elmúlt közel három évtizedben.
  • A mostani a 20. állami támogatás nélkül, vállalati és magánszemély támogatók segítségével beszerzett és felszerelt neonatológiai rohamkocsija az alapítványnak.
  • A jelenlegi flotta összesen hét koraszülöttmentő és -szállító rohamkocsiból áll.
  • Magyarországon átlagosan minden tizenkettedik kisbaba kis súllyal, vagy koraszülöttként jön a világra.
  • A 2000 gramm alatti koraszülöttek minden esetben azonnali intenzív ellátást igényelnek.
  • Az életképesség határa az 1997. évi egészségügyi törvény szerint a 24. betöltött hét és a 400-450 grammos testtömeg. Az alapítvány munkatársai nem egy esetben ilyen extrém kis súllyal született koraszülötteket láttak el sikerrel.