gazda a kávéültetvényen

A KÁVÉ TÖRTÉNETE

A kávé eredetéről számos legenda kering, íme, a legszélesebb körben ismert: időszámításunk szerint 300 körül, amikor egy Kaldi nevű etióp kecskepásztor a mai Etiópia hegyes vidékén a kecskecsordáját terelgette, észrevette, hogy a kecskéi meglepően felélénkültek. Miután egy bizonyos cserje gyümölcseit fogyasztották, elkezdtek táncikálni, furcsa hangokat hallattak és eszük ágában sem volt hazatérni.

Kaldi kíváncsi lett a különös viselkedés okára, így ő is kipróbálta a gyümölcsöt, melynek kissé édeskés íze volt, és a közepén található magokat gyümölcshús borította. A cseresznye elfogyasztása után ő is úgy érezte, tele van energiával, bármire képes, és a fáradtság érzése megszűnt. Ez volt a kávé felfedezésének pillanata.

kávécserje

A kávécseresznyét az arab népek terjesztették el világszerte, és a kávé pörkölése is arab eredetű. Ebben a régióban nyíltak az első kávéházak is, de kevesebb mint egy évszázad elteltével a kávé Európában is elterjedt. Ma a kávé a kőolaj után a második legnépszerűbb árucikk a világon.

kávécserje

A KÁVÉCSERJÉTŐL A KÁVÉBABIG 

A fiatal kávécserje három év alatt fejlődik ki, ekkor kezd virágozni. A virágok megjelenésükben és illatukban a jázminra emlékeztetnek, a bimbók pedig esőzések után bújnak elő. A kávécseresznyében egy mag van, amelyben két kávébab található. Kizárólag az érett cseresznye szüretelhető, kézzel vagy akár géppel. A szüretelésre legalkalmasabb időszak az éghajlat adottságaitól, a tengerszint feletti magasságtól és az évszaktól függ.

kávé képek

A KÁVÉ AROMÁJÁNAK KIBONTAKOZTATÁSA

A kávébabok jellegzetes kávéízüket a pörkölésnek köszönhetik, és minden kávékeveréknek saját, külön pörkölési módszere van. A pörkölés előtt a kávébabnak valójában nincs íze. A kávé pörkölése során a nedvesség kipárolog, a szemek megnőnek és az aromás olajok felszabadulnak. A cukrok karamellizálódása nemcsak a kávébab ízét, hanem a színét is megváltoztatja. A hőmérséklettől és a pörkölés időtartamától függően a szín lehet világosbarna, közepesen barna vagy akár sötétbarna. Fontos, hogy a szemeket pörkölés és darálás után levegőtől elzárva tartsuk. A kávé minősége és íze is romolhat, ha oxigénnel kerül érintkezésbe.

TIPP: Otthon is jól záródó dobozban tartsuk kávénkat!

MI AZ A LATTE ART?

A Latte Art alkotás, a kávé és a tejhab segítségével. Kézügyességgel és sok gyakorlattal különféle formákat alkot tejjel a barista a kávéba: szív, virág, koszorú, kagyló, delfin, stb. A lehetőségeknek csak a képzelet szab határt.

MILYEN A TÖKÉLETES TEJHAB?

Sima, egyenletes, szinte egyetlen buborék sem látható benne.

Ami érdekelheti még

Kóstolja meg barista kávénkat!

Odaadás és szakértelem minden csepp kávéban. Shell Café. Mindig érdemes betérni!

Shell Café

A hely, ahová mindig érdemes betérni. Fedezze fel, milyen ellenállhatatlan falatokat kínálunk kávéja mellé.

Kávé odaadással és szakértelemmel

A Shell Café lelkes személyzetének szakmai továbbképzését professzionális baristák irányították. Videóinkból Ön is elleshet néhány műhelytitkot.